Lexi a vírusokról
- telepatikom
- 2020. márc. 25.
- 2 perc olvasás

Én nem szeretnék egy vírust kiemelni., mindnek a változáshoz van köze. Ott tudnak megkapaszkodni, ahol már maga a rendszer szomjazza a változást. Ezt nézhetitek egyén és társadalom szintjén is. Ez a változás, ahogyan Junu is mondta, a pörgés leállítását szeretné, kirántani benneteket az őrületből. Az időseknek ez jelentheti azt is, hogy teljesen kirántja őket a materiális létből, hirtelen visszahúzza őket önvalójukhoz, forrásukhoz, a szeretetbe, az otthonukba. A tüdőproblémáknál a fellélegzés a téma, a láz feléget, lázas őrületről is beszéltek néha, képzeljétek el, hogy ennek mi az ellenkezője: a tiszta, világos, értelmes, józan, kiegyensúlyozott. Erre most a Földön nagyon sok helyen szükség lenne. Nem a szituációba beleragadt szemléletmódra, az egyes emberek anyagi hasznának szem előtt tartása, hanem egy tisztább, az egészet feljebbről jobban átlátó – emelkedettebb látásmódra. Az egyik az őrült, a másik a józan, tisztán gondolkodó, folyamatokat, következményeket átlátó, nem a pillanatnyi haszonra koncentráló.Mások is írták már, hogy a vírus tisztít. Ezt ne úgy értsétek, hogy megtisztítja a Földet a felesleges emberektől, mert ez nem igaz. Akik elmennek, sokszor nagy szeretetet hagynak hátra, ahogyan Junu is mondta, feladatot vállaltak azzal, hogy beleegyeztek, ilyen módon lépjenek ki az életből a nagyobb jó érdekében. Ne felejtsétek el, hogy minden nap sok ember (és állat és növény) távozik a Földről és mások pedig most érkeznek. Hajlamosak vagytok ezt még mindig tragédiaként megélni. Ez egy ilyen világ. Jöttök és mentek. Ez segíthet benneteket abban, hogy tudjatok a jelenre koncentrálni, tudjatok hálásak lenni és örömmel megélni azt, amire lehetőségetek van.A tisztulás azokban történik, akik itt maradnak, szintén egyéni és társadalmi szinten is. Eltérő mértékben, de mindenki visszatalál egy kicsit a lényéhez, a lényegéhez, elgondolkodik, hogy mi a fontos számára, mit szeretne valójában, merre érdemes folytatnia az útját. Ahhoz, hogy ilyen dolgokon tudjatok elmélkedni, meditálni, kell egy kis lassulás, leállás. Van akinek kevés is elég, van akinek sok kell. Mindig tisztában kellene lennetek az élet értékével, egy csodálatos ajándék mindannyiunkkal, hogy itt lehetünk.Vigyázzatok a Földünkre, egymásra, önmagatokra.
Comments