Kedves földi gyermekek!
Utatok kanyargós, dimbes-dombos, hömpölyögtök, mint egy folyó és sokszor képtelenek vagytok kiszállni ebből a perspektívából. Amíg az örvény közül próbálsz körülnézni, a morajlást, a rohanó árt, zubogást, ide-oda dobálódást érzékeled. Ahhoz, hogy meglásd a csodálatos tájat, a csodálatos folyóval, ki kell kerülnöd a folyó sodrásából, és a nagy rohanás után jó kicsit megpihenni a parton, lehet, hogy teljesen kimerült vagy és úgy érzed, egy métert sincs erőd onnan megtenni. De pihenés, megpihenés után alábbhagy az élmény és már látod a füvet magad körül, a fűszálakat, a virágokat, a kis hangyát, aki egy száron igyekszik felfelé, és szép lassan tekinteted egyre távolabb vándorol, de még mindig pihensz. Csak fekszel és lassan megengeded, hogy a látvány elbűvöljön, közelebb kerüljön hozzád mindaz, ami körülvesz. És ha sok ideig voltál a folyó sodrásában, örvényében, akkor ez a látvány most szokatlan és időre van szükséged, hogy feldolgozd. De majd eljön az az idő, amikor már otthonos lesz körülnézned, amikor már ismerősödként üdvözlöd a kis hangyát és az ő társait is, akkor majd felállsz és elindulsz. És lehet, hogy még egy dombra, vagy hegyre is feljutsz, ahonnan lenézve láthatod azt a folyót, amelynek képzeted rabja volt. És milyen más innen, milyen gyönyörű, ahogy meg-megcsillan vize, miközben ugyanúgy hömpölyög tovább, mint régebben is. És ha akarod, gondolatodat belehelyezheted újra a folyóba, és akkor újra átélheted, hogy milyen ott, a víz belsejéből, és hallod újra a morajlást. De most már tudod, hogy ha akarsz, kiléphetsz és újra a hegytetőről nézheted a folyódat. És ha akarsz, feljebb is mehetsz még, ameddig csak szeretnéd, ez mind az otthonod. Lehet, hogy így már elveszettnek érezheted magad a térben, a végtelen, korlátlan térben, de ez is olyan, mint a folyóparton. Szép lassan megbarátkozol mindazzal, ami körülvesz.
A tér vesz körül, vagy te veszed körül a teret, vagy egyek vagytok?
És hogy a folyóból hogyan tudsz kilépni, amikor vize sodor magával és az is nagy erőfeszítés, hogy levegőhöz juss? Ott azt hiszed, hogy ez a valóság, teljesen leköt, időd sincs másra gondolni, folyamatos az ingerhalom és a küzdés a fennmaradásért. De mégis megtörténik, hogy partra vetődnek emberek. Mégpedig akkor, amikor elernyednek, nem küzdenek, elfogadják helyzetüket, nyugodtan, és ekkor hirtelen megtörténhet, hogy a víz kiveti és a parton ébred. Az ego küzd, az ego meg akarja mondani, hogy mi hogyan legyen, azt hiszi, neki kell mindent megoldania. Ha ezt valaki el tudja engedni és meg tud bízni a létben, nem fél attól, hogy mi jön ezután, akkor a lét viszonozza ezt a bizalmat és átkarol, biztonságos ölelésében tart, ahol fellélegezhetsz, kifújhatod magad és élvezheted ezt a boldog simogatást. Ha körülnézel a világban, nagyon sok embert sodor az élete folyója. De van aki tud benne gyönyörködni. Nézz az emberek szemébe és látni fogod, hogy a habok között sodródik-e, épp a parton pihen, vagy épp madártávlatból szemléli a tájat.
És akár még a habok között is lehet élvezni a folyót, pl. egy meleg nyári napon, amikor jól esik belecsobbannunk tiszta vizébe, megmártózni, akár még le is bukni, és csodálatos érzés bőrünkön érezni a hűst, táncolni a hullámokkal, játszani.
De már teljesen más, már nem kiszolgáltatott fuldoklás, hanem boldog felfrissülés.
Mesénk véget ért, álmodjatok szépeket. :-) ♥
Szeretetünk átkarol.
a fénytestület